Szeparációs szorongás

2013 szeptember 18. | Szerző: Tamara |

Néhány gondolat és tény a szeparációs szorongásról

 

A szeparációs szorongás első jeleit 5-6 hónapos korban fedezhetjük fel picinyünk viselkedésében. Ebben a korban kezdődik el a fokozatos függetlenedés az édesanyától.  A baba ebben az időszakban kezdi felfedezni és megérteni, hogy az anyukája nincs mindig mellette, és ettől megrémül. Nem minden bébinél jelentkeznek ezek a tünetek 6 hónapos korban. Viszont igen gyakoriak, az efféle változások a picik viselkedésében 1 éves kor körül. De mi semmiképpen se riadjunk meg, ha a babánkon a következő jeleket fedezzük fel, jusson eszünkbe, hogy ez természetes jelenség.

A szeparációs szorongás jelei, amelyeket sokan átéltünk a picikkel:

–         sír a pici, ha kimegyünk a szobából és nem lát minket

–         bizalmatlanná válik az idegenekkel szemben, és nem szeret mások karjában csücsülni, csak az édesanya közelségében nyugszik meg

–         még apával sem szeret egyedül maradni, pedig ez megszokott volt korábban

–         éjjelente felkel, és csak anya képes megnyugtatni és visszaaltatni

 

Mint ahogy azt már említettem, ezek a jelek 1 éves korban jelentkeznek erősebben. Ekkor már igazi kis felfedezőként közlekednek a lakásban a csemeték. Bátran teszik ezt egészen addig, amíg tudják, hogy anya óvó tekintete figyeli őket. Amint ráeszmélnek, hogy anya nincs a közelben, kezdeti bátorságuk alábbhagy.

Kétségbeesésre semmi ok. Apró, ámde nagyon fontos mozzanatokra kell csak figyelnünk, és máris sokat tettünk gyermekünk félelmének elűzéséért.

Íme, néhány hasznos tanács:

– Az első és LEGFONTOSABB az, hogy mindig figyeljünk gyermekünk minden rezdülésére. Hangolódjunk rá a babánk által küldött jelzésekre.

– Ne erőltessünk semmit, ami láthatóan szorongást okoz a picinek. Ha éppen nem szeretne odamenni a gyerekekhez a játszótéren, akkor hagyjuk, hogy egyedül vagy velünk kettesben homokozzon.

– Ha otthon vagyunk és mondjuk, főzünk, hajtogatunk, vagy éppen söprögetünk, engedjük meg neki, hogy velünk legyen, nyugodtan mondjuk el neki, hogy mit csinálunk, segíthet is nekünk.

– Amikor a nagyi, vagy apa vigyáz rá és mi elmegyünk, nagyon fontos, hogy köszönjünk el a picitől. Soha ne hagyjuk ott sehol anélkül, hogy elbúcsúztunk volna tőle. Mert abban az esetben, ha így teszünk, a gyermeknek fel fog tűnni egy idő után, hogy eltűntűnk. Ez nagy riadalmat okoz a gyerekek számára. Hiszen az anya jelenti számukra a biztonságot. Tehát mindig köszönjünk el, mondjuk el mi fog történni, meddig leszünk távol, és biztosítsuk arról a gyermeket, hogy vissza fogunk jönni. Érdemes egy bizonyos eseményhez kötni a visszaérkezésünket, pl.: „az esti pancsira már anya is itthon lesz.” Ha ezt az eseménysorozatot többször megismételjük, akkor a gyermekünk rá fog jönni, hogy anya tényleg visszajön, és ezért alkalomról alkalomra egyre kevésbé fog sírni mikor kilépünk az ajtón.

Összegezvén az eddig leírtakat, azt javaslom, hogy ha gyermekünkön észleljük a szeparációs szorongás tüneteit, akkor ügyeljünk arra, hogy gyermekünket ne hagyjuk bizonytalanságban. Mindig jelezzük felé még azt is, ha átmegyünk egy másik szobába. Biztosítsuk jelenlétünkről a hangunkkal, beszéljünk hozzá, amíg más légtérben tartózkodunk.

Remélem eme kis praktikák alkalmazása segít majd!