1.0Egy Dadus Naplójahttps://fantasztikusdadus.cafeblog.huTamarahttps://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/author/tamara-2/<a href="https://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/files/2013/09/index.jpg"><img class="alignnone size-full wp-image-17" alt="index" src="https://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/files/2013/09/index.jpg" width="240" height="180" /></a> Néhány gondolat és tény a szeparációs szorongásról   A szeparációs szorongás első jeleit 5-6 hónapos korban fedezhetjük fel picinyünk viselkedésében. Ebben a korban kezdődik el a fokozatos függetlenedés az édesanyától.  A baba ebben az időszakban kezdi felfedezni és megérteni, hogy az anyukája nincs mindig mellette, és ettől megrémül. Nem minden bébinél jelentkeznek ezek a tünetek 6 hónapos korban. Viszont igen gyakoriak, az efféle változások a picik viselkedésében 1 éves kor körül. De mi semmiképpen se riadjunk meg, ha a babánkon a következő jeleket fedezzük fel, jusson eszünkbe, hogy ez természetes jelenség. A szeparációs szorongás jelei, amelyeket sokan átéltünk a picikkel: -         sír a pici, ha kimegyünk a szobából és nem lát minket -         bizalmatlanná válik az idegenekkel szemben, és nem szeret mások karjában csücsülni, csak az édesanya közelségében nyugszik meg -         még apával sem szeret egyedül maradni, pedig ez megszokott volt korábban -         éjjelente felkel, és csak anya képes megnyugtatni és visszaaltatni   Mint ahogy azt már említettem, ezek a jelek 1 éves korban jelentkeznek erősebben. Ekkor már igazi kis felfedezőként közlekednek a lakásban a csemeték. Bátran teszik ezt egészen addig, amíg tudják, hogy anya óvó tekintete figyeli őket. Amint ráeszmélnek, hogy anya nincs a közelben, kezdeti bátorságuk alábbhagy. Kétségbeesésre semmi ok. Apró, ámde nagyon fontos mozzanatokra kell csak figyelnünk, és máris sokat tettünk gyermekünk félelmének elűzéséért. Íme, néhány hasznos tanács: - Az első és LEGFONTOSABB az, hogy mindig figyeljünk gyermekünk minden rezdülésére. Hangolódjunk rá a babánk által küldött jelzésekre. - Ne erőltessünk semmit, ami láthatóan szorongást okoz a picinek. Ha éppen nem szeretne odamenni a gyerekekhez a játszótéren, akkor hagyjuk, hogy egyedül vagy velünk kettesben homokozzon. - Ha otthon vagyunk és mondjuk, főzünk, hajtogatunk, vagy éppen söprögetünk, engedjük meg neki, hogy velünk legyen, nyugodtan mondjuk el neki, hogy mit csinálunk, segíthet is nekünk. - Amikor a nagyi, vagy apa vigyáz rá és mi elmegyünk, nagyon fontos, hogy köszönjünk el a picitől. Soha ne hagyjuk ott sehol anélkül, hogy elbúcsúztunk volna tőle. Mert abban az esetben, ha így teszünk, a gyermeknek fel fog tűnni egy idő után, hogy eltűntűnk. Ez nagy riadalmat okoz a gyerekek számára. Hiszen az anya jelenti számukra a biztonságot. Tehát mindig köszönjünk el, mondjuk el mi fog történni, meddig leszünk távol, és biztosítsuk arról a gyermeket, hogy vissza fogunk jönni. Érdemes egy bizonyos eseményhez kötni a visszaérkezésünket, pl.: „az esti pancsira már anya is itthon lesz.” Ha ezt az eseménysorozatot többször megismételjük, akkor a gyermekünk rá fog jönni, hogy anya tényleg visszajön, és ezért alkalomról alkalomra egyre kevésbé fog sírni mikor kilépünk az ajtón. Összegezvén az eddig leírtakat, azt javaslom, hogy ha gyermekünkön észleljük a szeparációs szorongás tüneteit, akkor ügyeljünk arra, hogy gyermekünket ne hagyjuk bizonytalanságban. Mindig jelezzük felé még azt is, ha átmegyünk egy másik szobába. Biztosítsuk jelenlétünkről a hangunkkal, beszéljünk hozzá, amíg más légtérben tartózkodunk. Remélem eme kis praktikák alkalmazása segít majd!        rich