1.0Egy Dadus Naplójahttps://fantasztikusdadus.cafeblog.huTamarahttps://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/author/tamara-2/<a href="https://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/files/2013/09/zseniazanya.jpg"><img class="alignnone size-medium wp-image-30" alt="zseniazanya" src="https://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/files/2013/09/zseniazanya-300x218.jpg" width="206" height="149" /></a>   Minden szülővel előfordul, hogy felemeli a hangját gyermekével szemben. Ez nem bűn! Lássuk be, hogy a picik akármennyire is cukik, néha próbára teszik a szülők türelmét. Valamint a szülők is lehetnek fáradtak, ingerültek és türelmetlenek egy fárasztó nap után. Ilyenkor könnyebben felemeljük a hangunkat az aprónéppel szemben. Ezzel alapvetően semmi gond sincs, ha nem fordul elő túl gyakran. Oldhatjuk a kialakult feszültséget bocsánatkéréssel, és ha megnyugodtunk, magyarázzuk el miért lettünk dühösek, miért kiabáltunk. A hangos szó akkor jelent problémát, ha a kiabálás már ordításnak is minősíthető, és ha napi szinten zeng a ház. Ezt ajánlatos elkerülni. Ugyanis, akár életre szóló sebet is ejthetünk gyermekünk lelkén, sőt a későbbiekben a bizalmi viszony sem fog megfelelőképpen kialakulni. Ha a picivel túl sokat kiabálunk, egyrészt nem a nyugodt, kiegyensúlyozott légkört biztosítjuk a számára, másrészt egy idő után hozzászokik a kiáltozáshoz, és immunis lesz a normális hangvételű beszédre. Viselkedésünkkel akaratlanul is azt tanítjuk meg gyermekünknek, hogy a kiabálás a kommunikáció egy normális és megszokott módja. Valamint azt az összefüggést hozzuk létre a gyermek fejében, hogy az ordítozás segítségével, sokkal hamarabb és gyorsabban elérheti azt, amit szeretne. Ezáltal türelmetlen és erőszakos jellemvonások alakulhatnak ki a gyermekünk viselkedésében. Az érzékenyebb gyermekekben a félelem, a bátortalanság, és a szeretetlenség érzését válthatjuk ki, a túl sok kiabálással. Valamint, alapjaiban rengethetjük meg gyermekünk éppen kialakulóban lévő önértékelését. Hiszen a csöppség az édesanyjához kötődik a legjobban. És látván, hogy az általa oly annyira szeretett ember ilyen mérgessé tud válni miatta, rossznak érezheti magát.   Tehát azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy a gyakori kiabálás senkinek a javát nem szolgálja. Legtöbb esetben eredménytelen, vagy nagyon riasztó. Természetesen vannak olyan élethelyzetek, (Pl.: ha a gyermekünk éppen az úttest irányába szalad stb…) amikor ösztönösen rákiáltunk a picire. De ebben az ilyen esetekben teljesen egyértelmű, hogy kétségbeesésünkben, a gyermeket féltve emeljük fel a hangunkat. <a href="https://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/files/2013/09/bad-child.jpg"><img class="alignnone size-medium wp-image-31" alt="bad child" src="https://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/files/2013/09/bad-child-300x200.jpg" width="207" height="138" /></a> Végezetül pedig, néhány ötlet és tanács a fölösleges kiabálás elkerüléséhez:   - Ha azon kapjuk magunkat, hogy túl sokat kiabálunk a csemeténkkel, akkor kezdjük el megfigyelni, hogy milyen szituációk azok, amelyek kiváltják ezt belőlünk. Pl.: a félelem; a szófogadatlanság; a sokszor megismételt, de nem teljesült kérések. - Fontos, hogy ne tévesszük össze az utasítást a kéréssel/kérdéssel! Mert ez a gyerkőcöt is összezavarhatja, hiszen ő azt feltételezi (ha kérdést, kérést intézünk felé), hogy a kialakult szituációban tényleg van választási lehetősége Pl.: „Befejeznéd a hisztit?” vs. „Kérlek, fejezd be a hisztit!” „Felvennéd a kabátodat végre?” vs. „Vedd fel a kabátodat, mert indulunk.” - Sok esetben a szófogadatlanság is emelt hanghordozást von maga után. Amikor azt érezzük, hogy ezerszer elismételtük mit nem szabad („Ne firkáld össze a padlót a ceruzákkal!”), de a bébi továbbra is nagy erőkkel pingál a parkettára. Ilyenkor érdemes más oldalról megközelíteni a helyzetet. Próbáljunk meg higgadtan reagálni. Semmiképpen se könyörögjünk, és ne kérleljük őt. Esetleg ajánljunk fel neki alternatívát. Ilyenek lehetnek a következők: „Gyere kicsim, adok neked egy szép fehér papírt rajzolj arra. Látod mennyivel szebben fognak a ceruzák erre a hófehér lapra!?” vagy „Van egy jó ötletem! Menjünk ki az udvarra/utcára és rajzoljunk a járdára!” Ha egy másik megoldást választanánk, akkor nyugodt hangon mondjuk el a neki, hogy ha továbbra is folytatja a firkálást, nem lesz más választásunk, mint az, hogy eltegyük aludni a ceruzákat. - A kiabálásnál hatásosabb, ha „szemtől szembe”, de nyugodt hangvétellel közöljük a mondandónkat a gyerekkel. Fontos részlet az, hogy guggoljunk le az ő magasságának szintjére és úgy beszéljünk hozzá, így a nonverbális kommunikáció eszközeit is „bevethetjük”. - És utolsó megjegyzésként egy „APRÓSÁG”! Dicsérjük meg a gyermekünket, amikor ügyes, amikor sikerül neki valami, vagy amikor segít nekünk. Vegyük észre azt is, amikor jól viselkedik!richhttps://fantasztikusdadus.cafeblog.hu/files/2013/09/zseniazanya-150x150.jpg150150